A karatés Tadissi Martial hatodik lett Wroclawban. A 67 kilogrammban induló magyar versenyző közel állt az éremszerzéshez, de csoportjában végül harmadik lett, így nem jutott be az elődöntőbe.

A magyar vb-ezüstérmest az első csoportmérkőzésén az angol Thomas Jordan győzte le 3-2-re. A folytatásban Tadissi 4-4-re végzett az algériai Benkhaledet Abdelatif ellen, és mivel az afrikai szerezte az összecsapás első pontját, ő lett a győztes.Az utolsó küzdelmét már hiába hozta 1-0-ra ausztrál riválisával szemben a 25 éves magyar karatés, csoportharmadikként nem jutott tovább.

„Kimondhatatlanul csalódott vagyok. Az első két meccsemen vezettem, sajnos nem tudtam úgy befejezni, ahogy szerettem volna.”

“Ráadásul mindkét meccsen megvolt az esély arra, hogy győztesen hagyjam el a küzdőteret” – összegzett Tadissi Martial.

 

Fényképezte

Vörös Nándor

Írta

Turák Péter és Bányász Árpád

Szerzői jogok

Az oldalon található fotók szerzői jogvédelem alatt állnak (Szjt.1999.LXXVI.törv.). A fotók bárminemű felhasználása, módosítása, másolása tilos, a szerző engedélye nélkül.